Beküldve:

Gyorsan nem lassulhatsz

Hogyan lassulj bele a mindennapokba

Az ember érez egy fajta sürgető késztetést a rohanásra. A külső és belső világunk is űzhet minket.

Kivülről a tennivalók áradata, amiket magunkra erőltetünk, amit a nyakunkba veszünk..néha akár szükséges, akár nem. Belülről pedig frusztrálhat valami örök elégedetlenség, hogy siessünk tovább, mert elrohan az élet és mi lemaradunk valami elképesztően fontos dologról.

És ez így is lesz, ha folytatjuk a megszállott vágtatást.

Amikor nyargalsz, elmosódik körülötted a táj. Nincs időd megszemlélni semmit, mert  minden elsuhan  körülötted, egyszínű masszává olvadva össze. Mint amikor gyorsvonaton utazol, és hiába tapadsz az ablakra, hogy minél több mindent láss.

A cél az út

Viszont ha leszállsz az iramló járműről, és akár biciklire vagy gyaloglásra váltasz, másképp élvezheted az utat.  Különválnak a tárgyak, az emberek, a fák. Láthatod a fényeket, érezheted az illatokat. Meg is állhatsz,- hisz te irányítasz, nem kiszolgáltatva robogsz, – hogy elmerengj, megnézz valami szépet, vagy érdekeset amit észrevettél az úton.

Szóval, ha nem lassítasz, tényleg lemaradsz valami nagyon fontos dologról, az életedről.

Mert az életünk a pillanatokból tevődik össze, nem a nagy nyaralásokból és régóta várt munkaszünetekből.

Válj az életed mesterévé és vedd el annak minden apró percének örömét! Ne hagyd elveszni a kapkodásban ezeket az apró, mindennapi örömöket! Mert azt veszed észre a végén , hogy megállás nélkül rohantál,  mindig egy újabb és újabb cél felé, ami egy újabb és újabb régvárt mindent elsöprő valami..de az addig eltelt idő elveszett.

 

Elmósodott színkavalkáddá vált, ami elsuhant a vonatablakban. S ha ekkora elvárással indulsz neki egy nyaralásnak például frusztrálva veheted észre, hogy annak viszont minden percéből ki akarod zsigerelni a legtöbbet, amit adhat, s titokban elégedetlenül mész haza, mert halálra fárasztott ez az elvárás, hogy egész éves rohanásod  abban a másfél-két hétbe sűrítve nyerjen értelmet.

Azért rohanunk, hogy ne maradjunk le a fontos dolgokról, minek következtében épp a fontos dolgokról maradunk le. Ez elég paradox.

Kérdezd meg magadtól, végül mit is kezdesz azzal az idővel, ami marad, ha marad?

Amikor felszabadul egy kis idő a lótás-futásban, meg tudsz e állni?

Mire használod?

Ha neked is úgy telik a hét..hogy alig várod, hogy véget érjen a hétfő..aztán kedden alig várod, hogy véget érjen a kedd…aztán szerdán alig várod, hogy befejeződjön ez a nap is.. és legyen már vége a hétnek.. akkor tulajdonképp hol élsz közben? Mire ‘végre’ vége a hétnek, amit úgy vártál.. mihez tudsz kezdeni az időddel?

Az enyhet adó hétvége?

Jó esetben két napba próbálod sűríteni minden elmaradt tennivalót a háztartás, vagy ház körül. Minden elmaradt programot ami összetartja a családot, a baráti társaságot. Az összes feltöltődést nyújtó tevékenységet. És a végén persze valamikor a pihenést..

 

Te is azon veszed észre magad, hogy a hétvége lefutásával fáradtabb vagy? Nem sikerült mindent belesűríteni, és szorongsz ahogy megállsz egy fél órára pihenni?

Lassan lassulni

Nyílván ha megszoktad ezt a tempót, akárhogy is vágysz a lassulásra, nehéz behúzni a kéziféket. És ha hirtelen teszed, tuti megprödülsz néhányszor ijesztően a tengelyed körül. Szóval ha ez megrémítene, azt javaslom kezd szép fokozatosan a lassulást. Miért is pont ezt rohannád el megint?

Kezd apró lépésekkel! Segítségedre lehet például az Anti -határidőnapló, feladatokkal és inspirációval.

https://antihataridonaplo.hu/

–válassz egy tevékenységet

Te magad is kitalálhatsz lassító feladatokat. Kijelölheted mely tevékenységeidben mélyedj el egy kicsit jobban, hosszabban.

Válassz a napi rutinodból először!  Egy olyan tevékenységet, amit minden nap elkapkodsz, pedig szíved szerint hagynál egy kis időt magadnak. Néhány ötlet:

Esti arcápolás, pakolással, egy jó kis izomlazító facelifting önmasszázzsal megspékelve., isteni aromájú virágvízzel és tápláló olajjal….hmmmm

 

Zuhanyozás helyett habfürdő, pezsgőbombával, dagadó habbal, illatozó aromafürdő..valami jó kis zenével..egy pohár itallal…hmmmm

 

Kutyasétáltatás

Persze csak ha van kutyád..ha nincs akkor kérhetsz kölcsön, ez úgy tűnik úgyis divatba jön lassan 🙂 Találj ki mindig új útvonalat, ez mindkettőtöknek felüdülés, a megszokott kitaposott unalmas útvonal helyett. Fedezd fel a környéket, találj helyes kis házakat, hangulatos utcákat, szép kerteket. Végezhetsz légzőgyakorlatokat is közben.

 

Viráglocsolás.

A növények állítólag igénylik a törődést és a társaságot meghálálják. Ha nincs aki meghallgasson, vagy ha van, de már nem terhelnéd tovább, pompás lehetőség megbeszélni a fikusszal a napi problémákat, míg egy kicsit kaparászod a földjét és locsolgatod.

–egyszerre egyet

Már az is nagy eredmény, ha leszoksz a multitaskingról  és egyszerre csak egy dolgot csinálsz. Nagy valószínűséggel hatékonyabb leszel abban az egyben, mintha egyidőben próbálsz gyereket etetni, takarítani és közben rúdtáncot tanulni a férjed szülinapi meglepijére.

 

 

 

 

 

Beküldve:

Levendulavíz: Az én bőrömmel csodát tett!

Egy olvasónk kipróbálta a Magicherb levendula vízünket és meg is írta róla a véleményét! 🙂

Olvassátok Eszter esetét a levendula vízzel!

Levendulavíz: Az én bőrömmel csodát tett!

A levendula az egyik kedvenc illóolajam és illatom is, és a színét is imádom persze. Egyszer volt szerencsém egy csodálatos levendulaföldön járkálni, igaz nem Provence-ban, de a látvány akkor is elképesztő volt. Akkor mondták, hogy egy fiolányi olajhoz mennyi levendulát kell leszüretelni: a pontos mennyiségre nem emlékszem, de tudom, hogy rengeteget. Azóta még inkább megbecsülöm ezt a növényt.

 

 

A levendula illóolaját használtam már mindenre, méhcsípésre, horzsolásra, illatosításra, párologtatásra – tényleg hihetetlenül sokoldalú ez a növény! A Magicherb levendulavize azonban a bőrömmel tett csodát elsősorban!

Leszárít, mégsem szárít

Először nyáron kezdtem el használni, és gyorsan kiderült, hogy az érzékeny bőröm nagyon szereti. Anélkül tüntette el a felesleges zsírt az arcomról, hogy kiszárította volna a bőrömet, ezért a forróbb napokon nem is tettem fölé arckrémet, kivéve, amikor szükség volt a fényvédelemre. A víz a szennyeződéseket is eltávolította a nap végén, igaz, a sminkeltávolításhoz picit több kellett: a Micellás arcápoló tej.

nyug

A bőröm tónusa nyár végére egyszerűen szólva is nagyon szép és kiegyensúlyozott lett, pedig ez nem mindig volt így: az évszakot rendszerint a hőtől, izzadástól meggyötört bőrrel zártam – kipirosodott az arcom, és a pórusok is begyulladtak. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ragyogó bőrrel indultam neki most az új évszaknak.

 

A sikernek aztán nem sokáig örülhettem, a saját hibámból. A bőröm ugyanis fellázadt egy hetek óta tartó termékteszteléstől. A munkahelyemen jött egy lehetőség többféle arcszérum kipróbálására, azonban az egyikre enyhén allergiás lett a bőröm, és apró pattanások jelentek meg rajta, a másiktól pedig – retinoltartalma miatt – fényérzékeny lett, és kisebb égési sérüléseket szereztem. Gyorsan abbahagytam a tesztelést, és reggel-este átdörzsöltem finoman a levendulavizes vattapamaccsal az arcom. Teljesen meglepődtem, mikor három nap múlva láttam, hogy az apró pattanásokat teljesen leszárította, a kipirosodás csillapodott, viszont a bőrömet nem szárította ki, sőt táplálta a víz.

 

De nemcsak a bőrömet nyugtatta meg, hanem a lelkemet is.

Sokféle levendulavizet szagoltam már, a Magicherb termékének viszont valami isteni illata van. Egyébként tanulmányok is kimutatták, hogy a levendula stimulálja az agyat: a levendulát szagolgató vizsgálati alanyok a növény keltette relaxált állapotban sokkal gyorsabban és pontosabban tudtak matematikai egyenleteket megoldani, mint a kontrollcsoport tagjai levendula nélkül. Nos, a matematikai feladatokat ugyan a gimnázium elvégzése óta hanyagolom szerencsére, néhány cseppet tettem a levendulavízből a diffúzorba vagy csak simán az arctisztítás utáni vattakorongot szagolgatva ültem le dolgozni, és ez az isteni illat valóban csillapította a szorongást, vagy épp növelte a koncentrációt – amire épp szükség volt. Hasonlóan nyugtató hatást értem el azzal, hogy néhány cseppet a halántékomba masszíroztam. A tisztító hatás abban is látszott, hogy nagyon jót tett a télen általában száraz fejbőrömnek is: egy kis kókuszolajjal keverve, majd leöblítve teljesen megnyugtatta a hajas fejbőrt (állítólag a levendulaolaj antimikrobális tulajdonságai serkentik a haj növekedését és erősebb, hosszabb, egészségesebb hajszálakat eredményeznek.)

 

Tudtátok? A levendula tökéletesen alkalmas a felületek fertőtlenítésére vegyszerek nélkül, nem véletlen, hogy sok bolti tisztítószer is használja a levendula illatát. Igaz, takarítására ezt az isteni arcvizet inkább nem használnám, de jó tudni a levendula egy kis ecettel keverve a takarítási rutin része lehet.

Végül a jógagyakorlásomat is picit megbolondítottam vele, ugyanis az aromaterápia és a jóga kombinációja mély hatással van az autonóm idegrendszer működésére, arról nem is beszélve, hogy a levendula tisztító tulajdonságai miatt remekül használható a jógaszőnyeg megpucolására is. Pár csepp levendulavíztől a gyakorlás végi savászana így olyan élménnyé vált, mintha egy isteni illatú levendulamezőn feküdtem volna.

Összességében tehát elmondhatom, hogy a levendulavíz abszolút beépült a napi arcápolási rutinomba: reggel felfrissít, este lenyugtat, tisztítja és hidratálja a bőrömet, javítja a textúráját, és meggyógyítja, ha netán valamivel tönkrevágtam volna. Egyetlen problémám azért van vele: úgy imádom, hogy nálam egy üvegcse nem tart sokáig…

 

– Eszter –

Beküldve:

Ha a covid ellopta a szaglásod

 

Nos megtörtént, elkaptam. Legrelevánsabb bizonyítéka, hogy nem éreztem szagokat.

Ez egy nagyon bizarr élmény. Azt mindenki ismeri, amikor bedugul az orra, mint a tök, sebbit deb érez, és levegőt seb kab. És ilyenkor, úgyanúgy nem érzünk illatokat sem, már csak azért sem, mert mint a partra vetett hal, a szánkon próbálunk némi életmentő oxigént pumpálni a rendszerbe. De az az élmény, amit az új vírus okozott nekem, egy teljesen más dimenzó.

Először is, egyáltalán nem dugult el a légzőszervem, tisztán áramlott benne ki-s be a levegő, mindenféle gát nélkül. De mintha egy hermetikus búrában élnék, abszólut semmilyen illatfoszlány, halvány aroma nem édesítette, vagy szinezte. Olyan furcsa érzés, mintha süket lenne az orrom.

Persze  próbálkoztam, és mindenféle dologba belenyomtam, amiről tudtam, hogy igenis erős aromával bírnak, de semmi. Megdöbbentő üresség. Erőből hatalmasakat lélegeztem, és minden alkalommal  beletoltam az orrom például légzéskönnyítő krémbe, vagy az eukaliptusz olajba. A kedvenc levendulavízemet is reménytelenül szaglásztam. Mindhiába, ellopta tőlem az illatokat ez a betegség.

És ami ilyenkor ezzel jár, az ízeket is.

Lehangoló volt az első étkezés, ahogy unottan rágcsáltam az olivás ciabattámat, különböző zöldségekkel. Tökéletesen mindegy volt, hogy mi van előttem, és mit csócsálok, csak a túlélés ösztöne és a korgó gyomrom hajtott, hogy eleget tegyek ez életfenntartó rituálénak. Amit észlelni tudtam azok kizárólag az alapízek voltak, Ha valami nagyon sós volt, vagy édes, esetleg savanyú, az vegytisztán megjelent ízérzés szinten, de hogy az édes az káposztás tészta vagy sütőtök? A sós pedig pesztós tészta vagy sós mogyoró? Csukott szemmel nem tudtam volna megmondani.

S mivel ez a hirtelen támadt észlelési fogyatékosság nem múlt el egyik napról a másikra, kitaláltam mivel dobjam fel mégis az étkezéseket.

És ez nem az volt, amit egy barátnőm javasolt, aki szerint ez egy remek alkalom, hogy végre olyan ételeket egyek, amik szuuper egészségesek, viszont én nem szeretem őket. Habár az ötlet abszolút praktikusnak tűnt, és egy hosszú percig komolyan latolgattam a megvalósítását, de ennyire mégsem  éreztem magam mazochistának, hisz a helyzet az, hogy ezek az ételek még ránézésre sem okoznak örömöt, és ebben  a helyzetben nekem örömre volt szükségem.

 

Használjuk a többi érzékszervet

Ha bármilyen érzékszervünk kiesik, mind tudjuk, hogy a többeik kiélesednek. Azért is, mert nyilvánvalóan sokkal jobban kezdünk azokra támaszkodni, ami még nyújthat nekünk információt a világról. Szóval mi maradt nekem?

A látás.

A színek

Elkezdtem jobban figyelni a tálalásra. Legyen a szemnek szép, amit eszem. Nézegettem a zöldségek színét. Felfigyeltem az élénk pirosakra, a harsány zöldekre és simogatóan meleg sárgákra. Paprikából minden színből kerüljön a tányérra. Az összes színnek teret akartam adni, összepárosítva  az árnyalatokat.

 

A formák

Nézegettem hogyan szeleteljem a sárgarépát? Csíkokra vagy kerekre?  A bíborlila cékla kockában mutat vajon jobban?

 

A tapintás

Amikor kézbe vettem az ételt, mint egy gyerek játszottam vele. Méregettem a súlyát, vajon elég tömött e belül? Vagy könnyű és üreges, de azért feszes, vagy már tottyadt?

Hogy szalad benne a kés? Könnyen vágja, harsogva hullik szeletekre, mint a nedvességtől duzzadó paprika? Vagy gumiszerű, mint  a pár napos répa, amit kínszenvedés pucolni a hámozóval, mert olyan mint az öregember bőre, csak húzódik és ráncol.

Ha az ízeket nem is éreztem a komótós őrlés közben, de azt igen, hogy milyen az állaga a tápláléknak.  A paradicsom, aminek kemény volt a külseje, de belül lédús volt és kissé szivacsos. A hagyma ami harsogott a fogaim között és nagyon enyhén még a csípését is kivettem. A retek ropogott, az uborka recsegett, a répát pedig csak elszántan rágni és rágni kellett sokáig, hogy apró darabokra essen szét a számban, kicsit száraz kockákra, mint a legó.

 

Az emlékezet

Ez viccesen hangozhat, de minden alkalommal nagyon erősen koncentráltam magamban és próbáltam rávenni az agyam, hogy  éreztesse velem, amit nem éreztem. Emlékezni akartam iszonyú energiával az ételek ízére. Annyira szívósan erőltettem, hogy felidézzem az aromákat, hogy szinte néha már azt képzeltem, hogy tényleg érzem, de ha nem is érzem valóban, legalább emlékszem, mit kellene éreznem abban a pillanatban, amikor megszállottan  majszoltam a vajas kenyerem.

Ami viszont szinte totálisan kivitelezhetetlen és értelmetlen erőlködésnek tünt ebben a helyzetben, az a főzés volt 🙂

 

Egy barátnőm azt állítja, ő nem szereti kóstolgatni az ételt főzés közben, hanem folyamatosan szagolgatja és az illata alapján dönti el, elég ízletes e már a koszt. Ezt bevallom el sem tudom képzelni hogyan működik a gyakorlatban. E beszélgetés után bevallom  egyszer én is próbáltam megsaccolni, hogy vajon elég sós e az étel, de a párom szerint sem vagyok egy vadászkutya, még a legjobb napjaimon sem, úgyhogy én maradok az ízlelésnél. Na most ugye,  pont ez nem működött. Úgyhogy a főzés egy elég nehezen megoldható kihívás elé állított, miután nálam a dekázós, mérleges kimérős főzés nem játszik. Végül közös megegyezéssel azt nagyjából föl is függesztettem egy időre 😀

Sosem ettem még  ilyen koncentráltan

A lényeg persze most is az volt, hogy ne keseredjek bele a helyzetem  ilyetén alakulásába, és kihozzam azt a jót az egészből, amit tudok. Nem nehézség, hanem egy lehetőség volt. És ha majd visszatérnek végre az ízek és illatok, ezt a pluszt megőrzöm továbbra is, ezzel emelve egy magasabb fokra az étkezés okozta élvezetet. És bármit is csinálok eztán eszembe idézem, hogy használjam az összes érzékszervem , ezzel is erősítve a pillanat élvezetét és átélését.

 

Beküldve:

Az idő urai

“Mindenki arra ér rá, amire rá akar.”

Gyerekkoromban hallottam ezt a mondatot sokszor a karate edzőmtől. Őszintén szólva, mindig kicsit ideges lettem ettől a kiejelentésétől, mert én folyton úgy éreztem, hogy nincs a kezemben az életem irányítása, és soha nem tudok elég időt szánni  azokra a dolgokra, amik engem igazán örömmel töltenek el, amivel tényleg foglalkozni akarok, bármennyire is lényegtelennek és kevéssé fontosnak tűntek is azok a dolgok, legalábbis a társadalom szemében.

Legyen szó olvasásról, napon ücsörgésről, vagy az ablakban ülve bambán bámulni az utcán elhaladókat. Egy tinédzser életében mások a prioritások 🙂

Hogyan lehetnénk az idő urai?

Sokszor eszembejut azóta is ez az ominózus, bosszantó mondat, mely az edzőm hitvallását képezte. Jellemzően olyankor merült fel a múltból a tudatomba, amikor időre lett volna szükségem, vagy amikor mások panaszkodtak arról, hogy semmire nincs idejük. Amikor elszöktem volna kicsit az életemből, hogy megint ott csücsüljek egy fa tövében egy könyvvel, vagy egy padon ülve csak bámuljam az elsietőket. S mi tagadás egyre gyakrabban történt ez meg.

És hát lássuk be, ki ne érezné magát egyre gyakrabban így manapság?

Mindnyájan érezzük a gyorsulást és mindenkinek görcsbe rándul a gyomra tőle, ki élvezi ezt egy ideig, ki nem.

Mint a vidámparkban a hullámvasutat. Bevallom, engem mindig rettegés töltött el rajta, ahogy elindult a zuhanás, az őrült tempóval..és én rémülten szorítottam a kapaszkodót, hátha kontrollálhatom a sebességet, vagy megállíthatom a lendületet. Csak irányítani akartam a dolgot, miközben kiszolgáltatva süllyedtem, emelkedtem számomra riasztó iramban.

Persze mindnyájunk életében más a ‘hullámvasút’.

És hát miről is szól ez a mondat, ha nem az irányításról?

Az életem járművének a kormányát nekem kell fognom. A sok fontos dolog mellett az életemben MINDIG időt kell találnom a legfontosabbra benne : MAGAMRA!

Önzésnek hangzik?

Jelen társadalmunk sugallatában annak tűnhet, de vegyük ezt a másik gondolatot:

Mindenki csak abból tud adni, amije van.

Ha én nem vagyok jól, akkor SENKI nem lesz jól körülöttem. Ha frusztrált vagyok, fáradt és ideges, ha nem tudok feltöltődni, mert csak pörög a kerék velem, elborítanak a tennivalók, a határidők és a muszáj cselekedetek és nem jut időm feltöltődni, pihenni, megállni, szusszanni, akkor nem tudok továbbadni mást csak a dühömet, az elcsigázottságomat  a türelmetlenségem …s végül ‘Tudjukki’-vé válok. És veled is ez fog történni, ha nem vigyázol!

Ezt nem teheted meg a világgal!

Hogy hagyod magad belehajszolni egy rohanó életbe. Hogy hagyod, hogy elfásult Darth Vaderek uralkodjanak fölöttünk, és egyen-vödör arcukra formálják a világot, amiben élsz! Ha rohanva hagyod kiszipolyozni magad az életedben, s a fásultságtól a végén a kedveseden, a gyerekeden a kutyádon vagy a macskádon csattan a kimerültséged ostora, akkor mindennek a tetejébe még a lelkiismeretfurdalás is gyötörni fog, s kinek hiányzik még egy csapás? Nem beszélve az említettek csúnya bosszúiról.

A végén egy olyan negatív spirálban találod magad, ahonnan  cefet nehéz kilábalni. Szóval tudd, hogy mindig van magadra idő! És tedd meg Te, amíg dönthetsz erről, hogy megállsz, mert tapasztalatból tudom, ha te nem teszed meg, megteszi veled az élet..és ugye ezt a mondást is ismered:

Azt gondolod az egészséges élet költséges, de próbáltad már a betegséget?

Nos ugye? Legyen a kezedben az irányítás! Döntsd el Te, mikor van már szükséged feltöltödésre, és találd ki azokat, amik rövid idő alatt is képesek megnyugtatni az idegeidet, elrepítenek a jelen pörgéséből a saját belső harmóniádba.

Igen, hisz hol máshol találhatnál igazi békét? A külső világ ingatag és kiszámíthatatlan, de belül a csendet és idillt te teremted, az a te csended és a te békéd. Kell, hogy legyen belül egy ilyen töltés, ami segít a mindennapokban. Ahová mindig vissza tudsz nyúlni.

A nagy testvér világának szemében önző, aki csak önmagával törődik, a többiekkel ( a társadalom) pedig nem. De hogy törődnénk mással, amikor még magunkkal sem tudunk? Vannak ahol már kezdik felismerni, hogy nem lehet az embereket a végtelenségig kizsigerelni, mert a végén összeomlik a rendszer. Neked is el kell jutnod idáig, ha a te környezeted még nem jutott. Változtass te először! És ki harcolná ki neked ezt az időt, ha nem te?

Vésd eszedbe az egyén a fontos!

Minden az egyből indul ki és oda fut vissza. Minden közösség a  sok kis egyből tevődik össze, és minden egy számít! Neked is számítania kell! Számítanod magadnak és számítaniuk a környezetedben élőknek.

Az új tempó a lassulás!

Talán csak egy apró napi rutin, hetente egy nagyobb lélegzetvételű énidő. És légy következetes, mint a villanyszámlával, amit meg kell tenni, meg kell tenni..legyen az akár csekkbefizetés, akár saját magad kényeztetése, ami feltölt, és mozgásban tart a továbbiakban. Ami megment és megóv téged a szeretteidnek szerető társa lenni! Ne mondd, hogy ez nem fontos!

Mert Fontos vagy!

Carl Honoré A lassúság dicsérete című könyvében így fogalmazza meg, mit jelent a lassítás:

„…gyors és lassú nem csupán sebességbeli különbséget jelent. Nagyszerűen példázzák, ahogyan a saját életünkre és a világra tekintünk. A gyors a tempója miatt agresszív, kontrollálni akar, analitikus, elsietett, stresszes, felszínes, türelmetlen, elfoglalt, túlhajszolt, mennyiségi és nem minőségi. A lassú ennek az ellentéte: nyugodt, törődő, befogadó, intuitív, kiegyensúlyozott, türelmes, minőségi és nem mennyiségi. Valós és tartalmas kapcsolatok kiépítéséről szól – az emberekkel, a kultúrával, a munkával, az ételekkel, mindennel.”

Döntsd el, hogy akarsz élni?

Kezd lassan 🙂 és mindig tudd, hogy mindenki arra ér rá, amire akar.

 

 

 

Beküldve:

Hogyan legyünk ‘boldogságperc vadászok’ ?

Feletted is eluralkodnak néha a negatív történések, amik kibillentek a hétköznapok nyugalmából? Áldozatnak érzed magad, akit ostoroznak a ‘felsőbb hatalmak’ ? Pedig mindig van választásod, állj át az öröm oldalára!

Az őszi időben, amikor lecsengett a gyönyörű aranysárga napsütéses indián nyár, és beköszönt a szürke esőzések kora, hamar hatalmába keríthet bennünket az őszi lehangoltság. Elég egy pár napos intenzív esőzés, hogy elmenjen a kedvünk az avart rugdosó sétáktól,  a délutáni vagy hétvégi biciklizéstől a barátokkal, még akár a boltig való kimozdulás is erőfeszítést igényel, mert úgy irtózunk a zuhogó esővíztől, mint a macskák. És nagyjából úgy is kuckózunk be a kanapé sarkába vagy a fotel mélyébe, amikor csak tehetjük.

Áldozatai vagyunk a történéseknek?

Hamar elkezdjük sajnálni magunkat, akiket bezárt ősi, folyton kiszámíthatatlan ellenségünk az IDŐJÁRÁS. Pedig nem. 🙂 Ha így érzünk, akkor azt hiszem  a baj a  mi készülékünkkel van. Rossz adóra programoztuk. Gyakran rajtakapom magam is, és  az ismerőseimet is, ha figyelek, hogy áldozatként busongunk a dolgok alakulása felett. Sőt vannak akik árgus szemmekkel lesik, mikor milyen módon szúrt ki velük az ÉLET, a felsőbb hatalmak, akik ezt vagy azt teszik velük..de leginkább állandóan ellenük. Az ember szeret gyüjtögetni, ősi ösztön ez bennünk, csak a bogyók helyét mára felváltotta valami más. Kinél mi. Tárgyak. Vagy sérelmek. Figyelem őket, akik elszánt megszállottsággal szedik listába a napi bosszantó apró hétköznapi történéseket, a sértésnek elkönyvelt véleménynyilvánításokat barátoktól vagy ismerősöktől.

Bosszúság-gyüjtő vagy?

Te is ilyen vagy? Észrevetted már magadon, hogy megmagyarázhatatlan lelkesedéssel gyüjtögeted és lesed a bosszúságokat, amiken felhúzhatod magad, aztán már nyomhatod is a hívógombot, hogy a párodra, a legjobb barátodra vagy az anyádra ömleszthesd a sérelmeket és a bosszúságod?

Hm, akkor ebben az őszi időben egy alap méregfaktor minden alkalommal könnyen akadhat. Az időjárás sokszor szolgáltat bosszankodnivalót neked. De mi lenne, ha ez nem lenne többé így? Ha nem a bosszúság okozna örömöt, hanem tényleg örömteli, vidám dolgok..

Mit kell ehhez tudni?

Örömlista

Először is, én azzal kezdeném, hogy készíts egy listát. Írhatod a telefonodba, az mindig kéznél van, de ha régimódi vagy, és rajongsz a papírboltokért, a vicces vagy szép tollakért, és nem akarod végképp elfelejteni a kézzel írás képességét 😀 akkor használj egy kis színes, szép mintájú noteszt, ami befér a táskádba. Szóval a lista szóljon arról, hogy mi az amit szeretsz, mi az ami jó érzéssel tölt el, uram bocsá, BOLDOGGÁ tesz. Amibe bele tudsz feledkezni, ami magával ragad. Fura, de néha az emberek azzal sincsenek tisztban, mitől is lennének boldogok, mi az amitől jól éreznék magukat. Ne kövesd el ezt a hibát, listára fel!

És ne csak nagyban gondolkozz, inkább merülj el a makróvilágban!

Apró dolgok ezek, menj vissza akár a gyerekkorodba, sok klassz dolog hever ott teljesen a feledés homályába burkolózva, amiknek pedig teljes létjogosultságuk van mind a mai napig az életünkben mint; rugdosni az avart, vagy hintázni, szines leveleket gyüjteni. Hangosan énekelni és táncolni a kedvenc számodra, mikor senki nem lát, vagy kihasználni erre a takarítás adta fantasztikus lehetőséget, hidd el, úgy fogsz haladni, mint már régen 😀 Lehet szeretsz csak ülni és nézni a vizet egy szó nélkül, vagy az esőt, bentről, egy romatikus dalt hallgatva. Szeretsz gyöngyökben turkálni az ujjaiddal, jó érzéssel tölt el ha hosszú percekig fésülheted a hosszú hajad.Ismerek valakit, aki például, ha szomorú mindig megmossa a haját, mert utána annyira jól érzi magát szépen és lobogó hajkoronával. De feldobhat téged egy vasárnap délutáni szépítkezés, egy kis idő, amit csak magadra fordítasz. Te és a bőrradírok, krémek boszikonyha világa.

Légy száz százalékban jelen!

Akármik is ezek, közös bennük, hogy te ott vagy. Jelen vagy. Nem esel szét épp ezer gondolatfolyamba, hanem ott vagy,

abban vagy teljesen jelen, amit csinálsz.

Megengeded magadnak, hogy odafigyelj. És ha nem kapkodsz, nem rohansz, nem vágysz máshol lenni, mint ahol épp vagy, felfedezheted, hogy esetleg igen, a főzés is tud boldogságot nyújtani, mert ezer aspektusa adhat ezer apró örömöt. Csak türelem kell hozzá, ami megjelenik, ha ott vagy, és arra figyelsz amit csinálsz. Hogy milyen szép a színe a zöldségnek, vagy milyen vidám egy jó késsel apró szeletekre vagdosni szét egy pirosló paprikát. Turkálni csuklóig a lisztben, összekoszolni a kezed, mint gyerekkorodban.

Fókuszáld a figyelmed!

Ha elkezdesz arra figyelni, hogy mi az ami még örömmel tölt el, és minden feladatban azt keresed ez vajon milyen eddig nem sejtett kellemes érzést kelthet bennem, akkor máris boldogsáperc vadásszá váltál. Áthelyezted a fókuszt, és a bosszantó történések helyett az örömperceket kezdted el gyüjtögetni, amiknek a száma napról napra növekedni fog, ha figyelsz a dolgokra, figyelsz az érzéseidre, ha megengeded magadnak, hogy jól érezd magad az adott szituációban…és ha nem felejted el, hogy szinte mindig választhatsz, hogy jól akarod e érezni magad, vagy bosszankodni szeretnél megint. Kérlek maradj is meg ebben, ha ki is akar billenteni a világ, a történések, az időjárás vagy a felsőbb hatalmak, te maradj jelen, és maradj meg boldoságperc vadásznak!

Mi az ami téged örömmel tölt el, akármilyen apró és fura tevékenység?